Skip to content

Budasolar

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

Körülbelül fél milliót kell költeni egy igazán erős gamer gépre

Posted on 2018-01-10
Gamer PC

Ha visszatekintünk az elmúlt húsz évre, akkor kétségtelenül azt látjuk, hogy a számítástechnika területén robbanásszerű fejlődés történt. Míg az ezredfordulón hazánkban a számítógépek működési sebességére két fokozat volt jellemző: a lassú és a lefagyott, addig ma már egy gamer PC olyan paraméterekkel rendelkezik, amiket akkor még a sci-fi kategóriába soroltunk volna.

Nyilván, hogy manapság is vannak gyengébb és jobb teljesítményt nyújtó számítógépek, ami érthető is, hiszen otthoni vagy irodai munkára nem szükséges olyan PC-re költeni, ami a legújabb megoldásokat tartalmazza. Persze a mérnökök, a film és szoftveriparban dolgozók sem elégedhetnek meg olyan gépekkel, amik nem tartoznak a jelenlegi elérhető csúcstechnológiához.

Természetesen a gamerek azt szeretnék, hogy kompromisszumok nélkül tudjanak játszani, azonban ehhez az átlagnál kissé nagyobb teljesítményt nyújtó gépekre van szükségük. Csakhogy ahhoz, hogy egy igazán performans gamer PC ott legyen valakinek az asztalán megközelítőleg fél millió forintot kell lepengetnie érte, ami nem kis összeg főleg, ha egyben kell kifizetni.

Na de milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy igazi gamer PC? Egy ilyen készülékben a legmodernebb alaplap kerül, ami számos csatlakozóval rendelkezik. Intel Core i7-es processzor; 2 vagy ennél több GB-os videokártya (4 vagy 8); minimum 8 GB memória, de a több sem árt, mondjuk 16 vagy 32 GB; legalább 2 terrás merevlemez vagy SSD; plusz a hűtést szolgáló ventilátorok vagy hűtők.

Nos, aki mindezt belerakja egy számítógépbe, annak egyetlen játék sem jelent majd gondot. Semmilyen kompromisszumot nem kell majd kötnie. Bár igaz, hogy ennek megvan az ára, de mindenki maga dönti el, hogy mennyit hajlandó fizetni a zavartalan játék élményéért.

A Konzolok Szervize webáruházban a gamer PC egyben is megvásárolható, de ha jobban szeretnénk mi magunk összerakni a számítógépünket, akkor innen külön-külön is beszerezhetjük a szükséges alkatrészeket, így olyan paraméterekkel rendelkező gépet dobhatunk össze, amilyet csak akarunk, vagy amilyet a zsebünk megenged.

Ajánlott oldalak:

Iaga Sopron

Celeb vagyok

Ferxtreme

Kultucca

Dorema

Innováció

Bowling

Magyar borok háza

Kulturart

Freedom House

Legutóbbi bejegyzések

  • Corvin Pszichológia – online terápia, amely valódi változást hoz
  • Ingatlanjogi ügyvéd: Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda szakértői szolgáltatásai
  • Szemöldöktetoválás Debrecen: Dr. Fábiánné Erdődy Noémi
  • Gázkazán szerelő Budapesten: Eurolikvid Kft. megbízható szakszolgáltatásai
  • Segway Navimow x420 robotfűnyíró kábel nélkül,az intelligens gyepápoláshoz

Kategóriák

  • Egyéb
  • Klíma
  • Szolgáltatás
  • Webáruház

Címkék

ajándék ajándék ötletek aktivitásmérő okosóra allergia ellen Alpaka fonal babzsákfotel biztonság Budai Szemészeti Központ CASCO biztosítás cross kerékpár Dell szerverek desigual táska eladó lakás eladó lakás Budapest esküvői ruha fenyőfa Fog implantátum gyerekülés Happy Dog kutyatáp használt monitor húzódzkodó állvány infraszauna kerékpár kerítés klíma kreatin kapszula kínai telefon légkondicionáló menyasszonyi ruha motoros fűkasza méhpempő naperőmű natur szappan okosóra online parfüm orvosi kannabisz orvosi ruházat párátlanító Relax Dental Center Syma drón szaunázás szélvédő javítás természetes kozmetikumok víztisztító webshop készítés
©2026 Budasolar | Design: Newspaperly WordPress Theme